.

2012. július 23., hétfő

Sárgabarackos joghurttorta sütés nélkül


Pontosan egy héttel ezelőtt készítettem ezt a tortát. Kettős ünnepre készült, ugyanis a lányom bérmálkozott  és sikeres felvételi után bejutott a liceumba. Azt tanulja, amit szeret és mindenki nagyon boldog. 
Jelenleg a gyerekek vakációznak, ami jó hosszú lesz, egészen augusztus közepéig. Na azért a konyha működik. Mivel egy hét kiesett a blogolásból lesz mit bepótolnom. De a szabadság, a kikapcsolódás nagyon jólesett. A csíki friss levegő, a hegyek, a kirándulás új lendületet, energiát adott. Csodálatos hét volt! 




30 dkg babapiskóta
 9 dl  joghurt
 8 ek cukor
 2  kis csom. Dr.Oetker zselatin
 3 dl tejszín a krémbe és
 2 dl tejszín a torta bevonásához
50 dkg sárgabarack kockára vágva és néhány szem a díszítéshez


 A joghurtot kikavartam a cukorral, a feloldott zselatinnal, a felvert tejszínnel és beleforgattam a barackkockákat. Vettem egy nagyobb kapcsos tortaformát, az alját kiraktam babapiskótával, ráöntöttem a krémet, a tetejére újra piskóta került. Este készítettem el, éjszaka volt ideje összeállni a hütőben. Másnap leszedtem a karimát, a maradék felvert tejszínhabbal bevontam és barackszeletekkel díszítettem.
Nagyon gyorsan elfogyott:)


Csíkban még zöld a szeder.
"Ó Erdély, szép hazám..."

16 megjegyzés:

  1. Jó, hogy jó volt Neked(tek) de az is jó, hogy itthon vagy. Hiányoztál:)
    Ez a torta meg roppant tetszik, elfogom más gyümölccsel készíteni és engedélyeddel majd fel is teszem...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ölellek Ági:)
      Természetesen más gyümölccsel is nagyon finom. Eltudom képzelni málnával is. Bolondítsd meg és blogra vele:)

      Törlés
  2. Erdélynél nincs szebb a világon! Kétszer volt szerencsénk egy kisebb szeletét látni és az élmény rabul ejtett minket! Menthetetlenül beleszerettünk! Idén sajnos nem tudtunk kiutazni (milyen kár, hogy "ki" kell uatzni...), de jövöre nagyon szeretnénk megint bebarangolni a gyönyörű tájat! Útravalónak pedig elvisszük magunknak ezt a fantasztikus sárgabarackos desszertet...szerintem már a Király-hágónál el fog fogyni:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csodásak a hegyek, az erdő, az a friss levegő, a tiszta hegyi patak. Menjetek, ha van lehetőség barangolni és jó étvágyat a desszerthez:)

      Törlés
  3. Gratula a lányotoknak, nagyon ügyes! A torta szép és biztos örült neki.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük Aleda! Örült neki, az ilyen könnyed nyári deszerteket imádja:)

      Törlés
  4. Gyönyörű a torta, nagy gratula a lányodnak és örülök, hogy volt módotok feltöltekezni! :))

    VálaszTörlés
  5. Csodás, csodás! A torta is, meg Csík is. Igen, Erdély a legszebb a világon!
    Gratulálok a Lányodnak, nagyon ügyes! Ránk egy év múlva vár ugyanez, remélem, az én Fiamról is elmondhatom majd ezeket:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Gerdi! Izgalmas évetek lesz, de minden jó, ha a vége jó:) Sok sikert nektek!

      Törlés
  6. Gratulálok a leányzónak! Erdély gyönyörű, csodásak a fotóid is. A torta meg... szintén csodás!! :P

    VálaszTörlés
  7. El is hiszem, hogy pillanatok alatt elfogyott, szuper jól néz ki! :) Gratulálok a lányodnak, nagyon jó dolog, hogy oda fog járni és azt fogja tanulni, amit tényleg szeretne! :)

    VálaszTörlés
  8. Azt hittem hulala krémmel készült, olyan szép lett a habja. De nem, s ez így van jól :) Kedvem lenne elkészíteni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyszerű torta, hamar megvan ha nekifogsz és finom:)
      Üdvözöllek Nálunk:)

      Törlés