2013. február 11., hétfő

Vajsör

Makacska játékára készítettem ezt a finom italt, amit Harry Pottertől merítettem :-).
    Amikor a lányom második osztályos volt (jó régen már) javában dúlt a Potter-láz.
Mivel akkor kezdett olvasni, együtt olvastuk végig a köteteket nagy élvezettel. Tudjátok, kicsit Ő, többet Én:-). Bátran mondhatom, hogy ekkor kezdődött el, az igazi olvasni vágyás benne. Engem is magával ragadott ez a fantasztikusan kigondolt varázslóvilág minden izgalmával, varázslásával, varázsigéivel.
   Közben a lányom megnőtt és én visszacseppentem  a Potter világába, ugyanis a kisfiamat most kezdte érdekelni. Még nem olvassuk a könyvet, de rengeteget kéri, hogy meséljek róla és amolyan kérdezz-felelek kvízjátékot játszunk napi rendszerességgel:-).
    Bizony nem semmik azok a lakomák, amiket a Roxfort Varázsló és Boszorkányképző Szakiskolában a házi manók készítenek. Szívesen megkóstoltuk volna a Bagoly Berti -féle Mindenízű Drazsét, a vajsört, ami egyik kedvenc italuk a varázslóknak.
Volt itt hányás ízű drazsé is, meg orrvérzésostya, de ezt inkább kihagynám:-)
   Potter kedvence a vajsör és a melaszos süti, ami egy linzertészta féle, nyakon öntve sűrű cukorsziruppal.
   Kersgélnem kellett a recept után és meglepődtem, hogy milyen sokféle vajsör létezik. Az eredeti recept az 1500-as évekből származik és édes angol sörrel készült, amiből főzéssel elpárologtatták az alkoholt. Találtam egy egyszerűbb receptet itt, amit én még egy kis tejszínnel felturbóztam. Szerintem csak jót tett neki:-)
 A vajsör selymes, karamelles, fahéjas és nagyon finom. Így főleg télen, egyenesen isteni. Felmelegít.

"Harry és Hermione továbbindultak a kocsma füstbe burkolózó mélye felé. Az ablak és a kandalló mellett álló karácsonyfa között találtak is egy szabad asztalt. Ron öt perc múlva bukkant fel, kezében három kupa, gőzölgő vajsörrel. – Boldog karácsonyt! – emelte fel vidáman a saját kupáját. Harry kortyolni kezdte a meleg italt. Soha életében nem ivott még ehhez fogható finomságot. Ráadásul a vajsör egy szempillantás alatt a lábujja hegyétől a feje búbjáig felmelegítette..." 

       Gyertek üljünk be egy Potter mozizásra egy-egy csupor vajsört szürcsölgetve! :-)



2 dkg vaj
2 ek barna cukor
1/2 l tej
fahéj

A vajon a cukrot karamellizáljuk, feltöltjük a tejjel, hagyjuk felmelegedni és megszórjuk fahéjjal.
Én tettem bele bőven, mert nagyon jó illata, íze van. Még aromásabbá tehetjük egy csipet őrölt szegfűszeggel, gyömbérrel.

Köszönjük a játékot Kati! :-)

23 megjegyzés:

  1. Én személy szerint nem vagyok Potter rajongó, de ez a vajsör recept nagyon tetszik! Kipróbálom:)

    VálaszTörlés
  2. Már olyan sokszor nézegettem nagyokat nyelve a vajsör recepteket, most már tényleg ideje lesz a tettek mezejére lépni! Szuper összefoglalót írtál, kedvem lenne újraolvasni a könyveket....;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jól kitalálta Kati ezt a játékot! Élvezettel csináltam:-)

      Törlés
  3. Saját, és nevelt fiamon, és így rajtam is végig söpört a Potter láz,akarva akaratlanul.Filmeket újra nézve, szívesen el is kortyolgatnám ezt az itókát,velők egyetemben:)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pillanatok alatt megvan, próbáld ki egy csuporkával:-)

      Törlés
  4. Jajj, de jó:) Úgy örvendek, én is láttam már a receptjét ennek a vajsörnek, de még nem próbáltam, de azt hiszem itt az ideje:)
    Én nem olvastam még a Harry Pottert, de a Páromnak nagyon tetszik, szülinapjára szeretném megvenni neki a két első kötetet, akkor majd én is átolvasom:)

    VálaszTörlés
  5. Köszi a nevezést, ezt el is felejtettem mondani:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Apósom is magyar tanár, most már nyugdíjazott. Amikor a lányom olvasta, Őt is megfertőzte. Elolvasta, már csak azért is, mert az iskolában a gyerekek Pottereztek és nem volt témába vele:-)
      Neked köszönhetjük, hogy a vajsört is megkóstoltuk:-)
      köszönjük!

      Törlés
  6. Bisztos finom meg nem halottam rola, ki kel probaljam !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó fahéjason, forrón kortyolgatva:-)

      Törlés
  7. Nagyon köszönjük :) a nagylányom kedvence volt Harry Potter :) biztos örülni fog ennek a szuper receptnek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tiszta szívesen Millye! Fogyasszátok egészséggel! :-)

      Törlés
  8. Nem olvastam Harry Pottert (nem is fogom), de annyira tetszett a leírás meg a recept, hogy nagyon...Gratulálok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Kisildi! Örülök, hogy elolvastad és tetszett.

      Törlés
  9. Nem vagyok HP rajongó, de ez a vajsör nagyon jól hangzik.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Próbáld ki, pillanatok alatt megvan:-)

      Törlés
  10. Hát ez valami isteni lehet! Nagy rajongója vagyok a könyveknek, és mindig elgondolkodtam rajta vajsör ej ha érdekes lehet. Meg voltam győződve, hogy valami gyenge sörös itóka. Na de hát így mindjárt más!!! Kipróbálom!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eredetileg sör az alapja amit elfőztek, de ez a szelídebb és hozzáférhetőbb változat nekünk is:-)

      Törlés
  11. Nagyon jól néz ki, fincsi lehet! :) A könyvekről és valahogy a filmekről is lemaradtam, de a nagyoknak nagy kedvence volt pár évvel ezelőtt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nézd meg a filmeket legalább, olyan jó! Én a gyerekekkel együtt nagyon tudom élvezni:-)

      Törlés
  12. Látom, te is megfertőződtél a POtter-lázzal :) Nálunk halloweenkor volt Potter-nap, a könyvekből készített édességekkel :) Ha van kedved, lesd meg nálam. Vajsört én is készítettem más recepttel, de a tiédet is kipróbálom :)

    VálaszTörlés